Intézmények

Nyárády András Általános Iskola

cim:Felsőnyárád, Petőfi út 15.
telefon:(48) 502-205
e-mail:nyaradyiskola@gmail.com
web:www.nyaradyiskola.edu.hu
Intézményvezető:Orosz Andrea

Az iskola intézményfenntartó társulásként működik (Dövény, Jákfalva, Alsószuha, Felsőkelecsény).

Felsőnyárád község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Szuha és a Trizsi patak találkozásánál festői környezetben, egy völgyben fekszik, Kazincbarcika város vonzáskörzetében.
A háború előtt katolikus és református iskola is működött a településen, a szomszéd falvakból is jártak be gyerekek. A felekezeti iskolákat államosították, majd az 59-60-as években három tantermes új iskolával bővítették a meglévő intézményeket így a falu három pontján folyt az oktatás, szétszórva, délelőtti-délutáni váltással.

Az 1970-80-as évek között a falu és a környező kistelepülések lakossága, így az iskola tanulóinak létszáma is fokozatosan csökkent. (A bányászkodás kiterjesztésével a falu több pontja építési tilalom alatt állott- a környező bányaüzem Kazincbarcikán lakótelepi lakások megvásárlásához segítette dolgozóit. Sok fiatal költözött el ezekben az években).
Az 1980-as évek elejétől körzeti iskola lettünk. Az iskolához tartoztak a társközségekben működő oktatási intézmények: óvodák, összevont 1-2. osztályos általános iskolák.
Az 1989-ben indult iskolabővítés 1992-ben fejeződött be. 1992. augusztus 20-án került átadásra a 8 tantermes, tornateremmel, öltözőkkel, műhellyel, melegítőkonyhával, irodákkal, vizesblokkal, stb. kibővített új iskola, melyet Felsőnyárád, Felsőkelecsény,

Dövény és Jákfalva községek intézményfenntartói társulás formájában közös fenntartásában működtettek.
Intézményünk 2002-ben vette fel a Nyárády András Általános Iskola (3721 Felsőnyárád, Petőfi út 15.) nevet mintegy emléket állítva Nyárády Andrásnak, II. Rákóczi Ferenc ezereskapitányának.
Iskolánk beiskolázási körzete: Felsőnyárád, Felsőkelecsény, Dövény, Jákfalva és Alsószuha községek. Körzeten kívülről Kurityán, Zádorfalva, községekből járnak még be gyerekek

A bejáró tanulók aránya az iskolai tanulólétszám 68 %- a, emelkedő tendenciát mutat. A tanulók utaztatását iskolabusz szolgáltatás keretében oldjuk meg.
Az elmúlt években és jelenleg is 9-10 tanulócsoport működik iskolánkban (16-30 fő közötti osztálylétszámokkal

Az iskolai étkeztetést igény szerint menzai csoportok keretében biztosítjuk. (170-180 fő közötti létszámmal).
Iskolaépületünk jól karbantartott, tiszta környezetet biztosít tanulói számára. 11 termünk maximális kihasználtság mellett dolgozik. 5 tantermünk interaktív táblával felszerelt osztályterem, de van számítástechnika termünk is, igaz nemcsak erre a célra, hanem osztálytermi funkciót is be kell, hogy töltsön. Tornatermünk nagy, délelőtt és délután is megtöltik az iskolai és a szabadidős foglalkozások.
Lelkes, gyermekszerető, fiatalos, magas szaktudású nevelőtestület tevékenykedik a gyermekek érdekében. A pedagóguskollektíva két munkaközösségre oszlik. Az „alsós munkaközösség” az alsó tagozatban tevékenykedő tanító végzettségű pedagógusokat fogja össze, míg a „felsős munkaközösség” a felső tagozatban szaktárgyi oktatást végző pedagógusokat tömöríti egy- egy szakmai csoportosulássá, szakmai közösséggé.
Iskolánkban két idegen nyelv - német, angol - tanulására van lehetőség! Fő nyelvünk az angol, de érdeklődő gyermekeink német nyelvet is tanulhatnak.
Első idegen nyelvet már első osztálytól tanulnak gyermekeink, második idegen nyelvet pedig 7. osztálytól választhatnak.
Tanórán kívüli foglalkozásaink: sportkör, szakkörök (dráma, természetismeret, német, informatika, mazsorett, tánc, énekkar), előkészítők, különböző versenyekre való felkészítések. Gondoskodunk a különböző képességű, ill. eltérő ütemben fejlődő tanulók egyéni megsegítéséről, képességeik kibontakoztatásáról. Célunk: a tanulási problémák megelőzése illetve korrekciója. Az iskola épületében önálló fejlesztő termet alakítottunk ki a nyugodt, zavartalan munka folytatásához.

Tanulmányi kirándulásainkat Magyarország nemzeti értékeinek megismerésére irányulóan szervezzük. Rendszeresen szervezünk táborokat, túrákat az Aggteleki és a Bükki Nemzeti Park területére, de gondot fordítunk a határainkon túli magyarság megismerésére is a HATÁRTALANUL program segítségével.

Az iskolai kirándulások és rendezvények támogatásában nagy szerepet tölt be a „Felsőnyárádi Gyermekekért Alapítvány”.
2009 óta működik intézményünkben az IPR program, mely jó lehetőségeket teremt a HH és HHH gyermekek hátránykompenzálásához. Foglalkozunk az Útravaló ösztöndíjprogrammal is, mentoraltjaink és családjaik megelégedésére.

Jó kapcsolatot ápolunk a szülői munkaközösséggel, rendszeresen ülésezünk és segítjük egymás munkáját. Bizton számíthatunk segítségükre a farsang a gyermeknap, kirándulások, egyéb iskolai és iskolán kívüli programok szervezésében.

A környező általános iskolákkal jó kapcsolatban vagyunk, de a tankerületi iskolákkal is tartalmas szakmai és kulturális téren is előremutató barátságot ápolunk. Látogatjuk egymás rendezvényeit, kulturális programjait, részt veszünk egymás versenyein, vetélkedőin, de szakmai hospitációkra bemutató órákra is volt már példa.

Mindent megteszünk azért, hogy vállalt alap- és többlet feladatainkat mind magasabb szinten teljesítsük, valamint az intézmény profilját bővítő a tanulói, ill. szülői igényeket is figyelembe vevő új feladatok felvállalására is készek vagyunk.

Kapcsolodó dokumentumok
Back to Top